A falu Marosvásárhelytől 17 km-re keletre, Nyárádszeredától északra, Jobbágyfalvával egybeépülve a Nyárád jobb partján fekszik.

Nevét a Nyárád mocsaraiban nagy számban megtalálható csík halról kapta.

1412-ben Chykfalua néven említik. Itt húzódott a Vaskaputól Tordáig vezető római útból kiágazó, Szászrégen irányába menő út. 1910-ben 667 magyar lakta. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Nyárádszeredai járásához tartozott. 1992-ben 472 lakosából 465 magyar, 5 román és 2 cigány volt.

Református temploma 1710-ben épült a régebbi templom átalakításával.

A református egyházközség

            A csíkfalvi református gyülekezet már a 17. század végén megalakulhatott a többnyire unitárius közegben (a mai Csíkfalva község minden faluja a szentmártoni unitárius egyházhoz tartozott). A kis gyülekezet Nyárádszeredához tartozott, az 1701-ben készült egykori szószékkoronájukat is a szeredaiaktól kapták. Legalábbis "régibb emberek ugy hallották az elöttek élöktöl".¹ A feljegyzések szerint már 1710-ben megépült első templomuk, amelyet közösen használtak a felső-nyárádmenti reformátusok ² (Csíkfalva, Székelyhodos és Nyárádremete községek reformátusai ma is a csíkfalvi egyház szórványainak számítanak). E feljegyzés valószínűleg a szájhagyományra alapoz, mert az 1756. évi vizsgálat jegyzőkönyvéből az derül ki, hogy itt nincsen templom, csak egy ház, amelynek egyik felében a pap lakik, másik felébe imaterem van berendezve. Ekkor találjuk az első feljegyzést is a harangról: "Vagyon egy nagy Cserefa ágason égy kis harangotska, oláh irás vagyon rajta vagyon benine 29 font".³ 1790-ben a közösség megvásárolt egy addig katonaszállásként szolgáló épületet és azt templommá alakították át. 1909-ben azonban az épület már használhatatlan állapotban volt, végül 1923-1924-ben sikerült felépíteni az új templomot.

         Az unitárius egyházközség

            A csíkfalvi közösség Szentmárton leányegyháza volt a kezdetektől. A 19. század közepén már “fa ágason kis harang"-ja van a gyülekezetnek, bár a szentmártoni templomot használja. 1915-ben a kimutatásokban már két haranggal szerepel, állítólag 80-100 kg-osak voltak és a két gyülekezet (Csíkfalva és Szentmárton) együtt vásárolta. Egyiknek sem jegyezték le adatait (pontos méret, öntetési időpont, hely, felirat), így csak annyit tudunk, hogy a kisebbiket (valószínűleg a régebbit) ajánlották fel az első világháború során beolvasztásra. Ám az 1925. évi vizitáció megjegyzi, hogy “Csíkfalván a nagyobbikat" veszítette el a gyülekezet.

            A másik harangot sérülés érte, állítólag egy haragos fejszefokkal megrepesztette. Zörgő hangja nagyon bántotta a csíkfalvi unitáriusokat, ezért 1921-ben meglévő pénzükkel és a haranggal két személyt elküldtek harangot szerezni. Két hét múlva a két személy egy rossz hangú, 70 kg-os haranggal tért vissza.

            Végül 1959-ben Marian Dumitru gyalui mester vállalta egy harang öntését. A csíkfalviak adták a vasharangot, a szentmártoniak megtoldották az elrepedt iskolacsengettyűvel. Néhány nap múlva a mester hozott is egy 120 kg-os, nagyon szép hangú harangot, de a gyülelezet ezt nem fogadta el, mert eredetileg a nagyadorjániaknak készült. Hallva a vitát, Nagy Dániel vadadi gondnok a harangot rögtön megvásárolta.  Végül aztán a mester hozott egy 90 kg-os szépen szóló harangot (már a vasútállomásra érve megkongatta azt), amelyet szívesen megvásárolt a keblitanács. Jelenleg két harangja van, hogy a másik honnan és mikor került ide, nem tudni, felirat nélküli lévén.

A haranglábat Csók János mester építette 1795-ben Nagy Sándor jómódú csíkfalvi földesúr kérésére. 1895-ben a haranglábat áthelyezték mai helyére a főút mellé.1976-ban újrazsindelyezték, 1978-ban kiemelték a földből és beton alapra helyezték, nemrégiben újradeszkázták (zárt építmény).

Jobbágyfalva

Az unitárius egyházközség

            A jobbágyfalvi unitárius gyülekezet Nyárádszentmárton filiája volt, csak 1951-ben önállósult teljesen.

            A jobbágyfalvi hívek már a kezdetektől fogva a szentmártoni templomba jártak, de a faluban saját harangjuk volt (készült 1679-ben). Ezt a kis harangot Sárosi János földesúr lánya adományozta az unitáriusoknak, ezt egy haranglábon helyezték el és ekkor kezdtek el harangozni is.            

1829-ben épült fel az Alszegen az első zsindelyes fatemplom, ennek kis fa csúcstornyocskájában helyezték el a harangot. E régi templom helyett 1936-38 között épült fel a falu mai takaros temploma toronnyal együtt.

A katolikus egyházközség

            Az ellenreformáció során kialakult kis közösség a székelykáli egyházközséghez tartozott. Az 1874-ben bekövetkezett önállósulását Boér Ferenc földesúrnak köszönheti, aki családja halála miatti nagy elkeseredésében az unitárius vallást elhagyta és katolizált. Hatalmas vagyonát az egyházra hagyta, így épülhetett fel 1876-1880 között a ma is álló templom, plébánia és iskola. A felszabadult jobbágyok és néhány unitárius is visszatért a katolikus hitre. Így a katolikus hívek száma egyre növekedett, s a 19. század végére az addig túlnyomólag unitárius faluban a felekezeti arányok néhány év alatt teljesen megváltoztak.

            Az önállósulást megelőző időszakból kevés adatunk van, azt tudjuk, hogy a miséket Rindsmaul báró kastélyában tartották.

A református egyházközség

            A jobbágyfalvi református gyülekezet Csíkfalva leányegyházközsége, annak templomát használta a kezdetektől. 1955-ben a gyülekezet harangocskát is készíttetett, amelyet a Belső úton álló haranglábon helyeztek el. 1957-ben a reformátusok átalakították azt az épületet, amelyet addig az unitáriusokkal közösen használtak és kis templomocskát rendeztek be. Az épületre Bereczki József és Szász Domokos szentannai mesterek kis tornyot építettek.

Búzaháza

A katolikus egyházközség

1776-ból van tudomásunk katolikusokról a faluban, amikor itt egy Molnár családról tesznek említést. Amint a katolikusok száma gyarapodni kezdett, 1842-ben Májai Ferenc egy kis  telket adományozott a falu felső felében. "A szentegyház épületét Isten segedelmével és többek adományával építeni kezdték 1843-ban. Fából épült és agyaggal tapasztották. Ilyen formában 1844-ben készült el Jánosi Károly curator és Böjthe József plébános idejében. De  az épület lassan romlásnak indul, nevezettek és utódaik, Demeter András és Vass Ferencz Hodosi plébánosok idejében 1855 ig." - áll az egykori feljegyzésben.

1855 októberében kezdték meg egy új templom építését, a költségeket az egyház pénztárából fedezve. Jelentős összegekkel segített Matskási Ferencz radnótfáji nagybirtokos,  Boér Ferenc jobbágyfalvi birtokos és Csergőfi János hodosi kereskedő, valamint a deményházi Farkas Miklós molnár, a búzaházi Molnár Mihály és Májai József lakosok is.

Az új templom megáldását őeminenciája Hajnald Lajos kalocsai érsek és erdélyi püspök megbízásából Páter Erőss Modest tisztelendő, Szent Ferenc-rendi provonciális végezte. A szentbeszédet Benkő Pál jobbágytelki plébános mondotta 1856. szeptember 7-én, a Boldogságos Szűz Mária születésének előnapján, a szentmisét pedig az Új Boldogságos Szűz Mária felszentelt oltáron, a hívek nagy számú részvételével, akik Hodosról, Ehedből, Selyéből, Deményházáról, Mikházáról, Remetéről, Köszvényesről, Jobbágytelkéről is jöttek.

1858-ban Szent Anna napi búcsúra nyertek engedélyt, s Szabó Albert hodosi plébános és Jánosi Károly búzaházi kurátor idején a kápolna fel is szenteltetett. Ezt követően,1867-ben a közösséget elszakították a hodosi plébániától és a közelebbi Deményházához csatolták.

Az 1880-as évekre ez az épület is romladozni kezdett és már szűknek  bizonyult, ezért új templom építését vették tervbe. Kovács Ferenc vásárhelyi apát közbenjárására a püspökség pénztárának róvására épült a mai templom 1889-1891 között kőből és téglából, pléhfedelű toronnyal, alapja pedig a mikházi erődítmény köveiből készült. 1890-ben Köszvényes-Remetei Jánosi Ferenc a templomkertben feszületet állíttatott fel.

Az épületet 1891. október 3-án a boldog emlékezetű Kovács Ferenc apát-plébános, kerületi esperes áldotta meg fényes papi segédlettel, felszentelve azt Szűz Mária édesanyja, Szent Anna tiszteletére.

Az unitárius egyházközség

A helyi unitárius egyházközség kialakulásáról nincs évhez kötött időpontunk, hiszen sokáig az unitárius vallás volt uralkodó Szentmárton vidékén.

A falu történetének kezdeteit kutató helyiek állítása szerint az első unitárius család a Jánosi volt, de 1600-ban már itt található az udvarhelyszéki Derzsi család is, majd a Kiss, Fodor, Nagy, Marton és Kilyén családokat említik a helyi unitáriusok jegyzékében.

Első kis templomukat 1792-ben építik Bedő József lelkész és Fodor József kurátor idejében. A szükséges telket ez évben saját területükből kiszakítva Jánosi Péter és neje, Nagy Erzsébet adományozták, egyben saját malmuk szombati vámját is felajánlva a templom fenntartására.

Értékes feljegyzést találunk az 1816. nov. 30-iki vizitáció jegyzőkönyvében, amelyből kiderül, hogy van "fából épittetett 6 ablaku tisztességes Templom sendely fedéllel és elejére épittetett Haranglábjával együtt.

A gyülekezet régi vágya volt, hogy e sövényfalú temploma helyébe újat építsen. Ez az óhaj 1927-ben valóra is vált, amikor hozzáláttak az építkezéshez.

A templomépítés után nem szűnt meg a gyülekezet azon óhaja, hogy tornyot építsen.

Az építést még id. Jánosi Károly nagygazda kezdeményezte, de a dolog nem akart elindulni. Jánosi 1948-ban – nem bírva a felesége halála miatti egyedüllétet – felakasztotta magát. Végrendeletében a következőt írja:  "Minden vagyonom 1947. évi teljes jövedelme legyen szeretett egyházamé. Építsék fel belőle a tornyot. Kivételt képez 3 család méh. Ezeket szeretett papomnak adom. Tanuljon meg méhészkedni, mert ez az egyetlen paphoz illő foglalkozás. Összes ingó és ingatlan vagyonomon testvériesen osztozkodjanak meg jogos utódaim."

Ez ébren tartotta az építés gondolatát, de a holtpontról az ügyet Nagy Sámuel énekvezér mozdította ki. "Én 20 év óta végzem az énekvezéri szolgálatot. Nekem senki semmit nem fizetett ezért. Arra kérem a gyülekezet tagjait, számítsa ki mindenki jóindulata szerint, mennyit kellett volna fizetni, és azt az összeget fordítsa a torony építésére. Ezt az indítványomat megtoldom 1000 lei-vel." – mondta.

1957-ben el is indult a munka. Cigány munkásokat fogadtak, akikkel kivettettek 12.500 darab téglát, biztosítva a szükséges fát és az élelmezést is. A toronyépítést, a harangszék elkészítését, a tető bádogolását és a villámhárító feltevését a marosvásárhelyi IPCI vállallat végezte. A helyiek kiásták az alapot, hordták a kavicsot, a Nyárádból kitermelték a homokot, oltották a meszet. Nagy érdemei voltak a gondnoknak és néhány keblitanácsosnak, akiknek állandóan gondjuk volt az építőanyagok raktározására, a munka folytonosságára, a mesterek és munkások élelmezésére és elszállásolására. Az építési anyagok raktározását és őrzését özv. Incze Jánosné vállalta néhai unitárius férje emlékére.

A református egyházközség

A református vallásnak a közösségben való megjelenésének pontos idejét nem ismerjük, de 1773-ban már Csíkfalvához tartozó leányegyház létezik. Ekkor az Iszlai, Szabadi, Balázs, Májai, Molnár, Majlád, Baranyai családok tagjai alkották a kicsiny közösséget.

A reformátusok 1794-ben nyernek templomhelyet a közterületből való kiszakítással, ám sokáig, közel 52 évig a terület pusztán állott. Csupán 1830-ban jutott oda a gyülekezet, hogy templomépítési engedélyért folyamodjon a püspökséghez. A kérelmet kilenc gazda írta alá, de közülük csak Májai Lőrinc, Kilyén György és Majlád József voltak reformátusok, Májai Ferenc, Molnár Ferenc és Antal György katolikusként, Nagy Péter, Nagy Miklós és Kilyén Zsigmond unitáriusként támogatta a petíciót. Az engedélyt csupán néhány év múltán, 1837-ben kapták meg. Kilyén György akkori gondnok Szabadi Istvánnal együtt néhány év alatt 500 forintot kéregetett össze, így 1842-ben sikerült felépíteniük kis fatemplomukat Szente Márton pap és Májai Lőrinc gondnok idejében.

A boronafa templomot idővel vályoggal borították be. Az igen rozoga állapotba került templomocskán a csíkfalvi missziós egyházközség svájci testvérkapcsolata segített. 1992-ben leverték a vakolatot, a boronafalra kívül-belül alvázat erősítettek, erre pedig hőszigetelő táblákat, majd az egészet lemeszelték. Ekkor cserélték le a templom egykori fakazettás mennyezetét is (amely már 1971-ben is igen gyenge állapotban volt) tetőpadlózatra. Ugyanekkor új deszkapadlózatot készítettek és átfestették a templom bútorzatát.

Vadad

         Unitárius egyházközség

            A reformációval unitáriussá lett vadadi gyülekezet Nyárádszentmárton leányegyházközsége volt. Önállósulási törekvésük 1696-tól követhető, de az elszakadás csak 1711-ben vált véglegessé.¹

            A közösség szerveződése már előbb elkezdődött, hiszen a Kápolna-dombon valamikor kis fakápolnájuk is volt, amelyet a szájhagyomány szerint a vadadi és iszlói hívek közösen építettek és használtak. Ez lehetett az első kápolna, amelyet 1684-ben le is költöztettek a mezőről a faluba, "melyben Nagy Simon uram igen vigorose szorgalmatoskodott". Ennek már harangja is lehetett, valószínűleg az, amelyet az 1693. évi vizitáció feljegyez.

            E kápolna elpusztulása vagy lebontása után épült fel a második, "fából tsinált Kápolna"

            1742-ben két új harang is készült, de kisebbiket az 1848-49-es forradalom idején az egyházközség beszolgáltatta ágyúöntés céljából. 1854-ben egy 87 fontost öntetnek, melyen a következő felirat volt olvasható: "Az egy igaz Isten tiszteletére öntötte a vadadi unitár: ecclesia a maga költségén Lootz Fridrich által 1854".

            E harang sem szolgálta sokáig a gyülekezetet, ugyanis az első világháború idején beszolgáltatták. Pótlására 1923-ban a gyülekezet gyűjtést szervezett (még abban az évben 118 adományozótól összesen 8180 lej gyűlt), ám a harang megvásárlására csak 1924-ben került sor. A második világháború idején a harangok a németek és az oroszok közötti tűzpárbaj áldozatául estek..

            1971-72-ben új templom épült, ennek tornyában kaptak helyet a néhány évvel azelőtt beszerzett harangok.

A katolikus és református egyházközségek

A vadadi kis számú katolikus közösség Székelykál filiája, innen jár havonta egyszer a plébános. A híveknek kis kápolnájuk is van.

A reformátusok is igen kevesen vannak a faluban, Csíkfalva szórványközösségét alkotják. Nekik nincs is kápolnájuk, havonta egyszer az unitárius templomot használják istentisztelet helyéül.

Bármilyen kevesen is vannak, mindkét gyülekezetnek saját harangja van.

A katolikusok kis, csengettyűszerű harangja 1806-ban készült, a reformátusok harangocskája pedig 1804-ben.

Mindkét felekezet harangja a falu alsó felében, egy utcakereszteződésnél felállított, közel 3 méter magas két ágasfán, zsindely fedél alatt függött külön-külön, de 1993-ban csövekből és vasúti síndarabokból egy új haranglábat készítettek.

Nyárádszentmárton

Nyárádszentmárton unitárius temploma

A település nevével az 1332. évi a pápai tizedjegyzékben Sancto Martino alakban találkozunk, 1453-ban Zentmárton alakban írják. Ekkor még katolikus közösség, de reformáció során unitárius vallásra térnek át.

            Templomának építési idejét a XIII. századra teszik

Ez az istenháza még XIII. századi, késő román ízlésű épület, s Marosszéken, sőt az egész Székelyföldön ma egyedül áll egyenes záródású szentélyével.

Négy fióktornyos, zömök kőtornya jóval későbbi építmény a templomnál, mert ennek a XVII. században még csak haranglábja volt. A zömök kőtornyot 1698-ban kezdik építeni, de csak 22 év múlva fejezik be segesvári kőművesek.

A templom nyugati karzatán gótizáló kisbetűs latin felirat szerint a török úgy elégette ezt a templomot, hogy csak a falai maradtak. TURCEA FEROCE SACRAS IGNE COMBUSCERAT AEDES. HORIDUSASPECTU NIHIL NISI MURUS ERAT

A pusztulás eszerint az 1661. évi Ali basa-féle büntetőhadjárat idejére esik. A hagyomány fenntartotta, hogy a pusztuláskor a templomba menekült nép is odaégett a szalmával körülvett és felgyújtott épületben. Romlásából – több jótevő között – Tóth István azzal emelte ki, hogy befödette, az ifjúság pedig festett karzatot csináltatott bele. Az ezzel a felirattal szomszédos tábla négyszögén egy festett bokrétát tartó edény oldalán az 1667. évszám a felirat és a festés idejét jelzi. Ugyanekkor készült festett kazettás mennyezete is.

Orbán Balázs leírása szerint szentélyében a régiből csak a csúcsíves diadalív maradt meg és a csúcsíves vak alakítású papiszék. A szentély régi díszes boltozatát újabb keletű dongaboltozattal váltották fel, ablakait átalakították. Megmaradt a déli és torony alatti csúcsíves ajtókeret.

            -

A templom falába van beépítve a torockószentgyörgyi Thoroczkai György neje, Orbók Kata sírköve, (meghalt 1798-ban), a szentélyben még látható az egykoron katolikus templom szentségtartó fülkéje befalazott ajtajának kőkerete, Tóth Mihály és István 1675-ben épült ülőpadja. A szószékkoronát 1772-ben építette Thoroczkai József és Orbók Kata, a család kőbe vésett címere az ajtó fölött látható), a karzatot 17. századi festett táblák és 18. századi énekoltár ékesíti. A templom orgonáját Szabó János marosvásárhelyi orgonakészítő építette,1907-ben Székelyudvarhelyről került át. Az 1754-ben épült portikuson át az udvarra jutunk, majd az 1786-ból való kapu következik.

A templom falán Pál apostol szavai figyelmeztetnek, hogy "mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk." A templomkertben áll az 1686-ban elhunyt Karácsonfalvi Balázs, Marosszék volt unitárius esperesének és a falu papjának sírköve. Mellette az 1673-ban épített mesteri kapu, a legrégebbi az egész megyében.