| Több fogyott munkásruhából |
| |
| Szerző: Cs. Kovács Attila (03.11. 15:11) |
| |
A rábakecöli Tuba család elmúlt húsz éve sok munkával telt. A „mellédolgozásra", csakúgy, mint 1989-ben, ma is szükség van. De már nem uborkáznak, saját kis földjükön gazdálkodnak. A rendszerváltáskor kapták vissza. |
Tubáék – ahogy húsz éve is – Rábakecölben, az Új utcában laknak. A fiatal pár azóta középkorú lett. Házuk most is takaros, rendezett. Az udvaron az is látszik, hogy a munka húsz év alatt sem „fogyott ki" a kezük alól. A „mellédolgozásra" – melyről annak idején az asszony is beszélt lapunknak – ma is szükség van. A kérdésre, hogy alakult a sorsuk az elmúlt két évtizedben, Tuba László széttárja a karját: a gyerekek felnőttek, az ikrek is 23 évesek.
Vártuk, hogy jobb legyen
– Sok minden nem változott. A húsz év hamar elmegy, főleg, ha munkával telik az idő. Mindig azt vártuk, hogy jobb legyen, de az az idő nekünk még nem jött el – kezd a családmesébe Tuba László, aki most 54 esztendős és azóta is a helyi téesz dolgozója. – Igaz, autót cseréltünk. A tizenöt évest ötévesre. A befizetendő csekk időközben több lett. Szennyvíz, gáz például annak idején még nem volt. Az ünneplősön tudtunk spórolni, abból nem sokat szaggattunk el. Munkásruha annál több fogyott. Nálunk mindig is az volt a sorrend, hogy elsők a gyerekek, úgy a ház, végül mi, a feleségemmel.
A gyerekek felnőttek: a legidősebb, Lackó 29 éves, egy szanyi cég dolgozója. Csaba 27, két hete munkanélküli lett, a répcelaki gyárból bocsátották el. (Pár napra rá édesanyja is „megkapta a munkakönyvét" ugyanott.) A középső gyerek, Eszter 25 éves, főiskolás, az ikrek közül Judit szintén. Krisztinához nem volt ilyen kegyes a sors. A kislány sérülten született. Győrben foglalkoztak vele szakemberek, most pedig egy otthonban lakik, állandó felügyeletet igényel.
De hogy vidámabb témával folytassuk, Tuba Lászlóné arról számolt be, hogy házukról lefogyott a kölcsön. Egy összegben fizették vissza az 1990-es évek elején. És, hogy miből? A „mellédolgozásból".
Nem éri meg jószágot tartani
– Állatokkal foglalkoztunk – mondja az asszony. – Húsz-harminc disznót hizlaltunk, bikákat tartottunk. Volt egy kis uborkánk is. A férjem reggel fél héttől estig dolgozik, ha szezon van a téeszben. A rendszerváltás után szülői örökségként kaptunk egy kis földet. 4–5 hektárt művelünk, abból is jön valami mellékes. Az ólak, istállók ugyan már üresek, mert nem éri meg jószágot tartani.
– Sokat dolgoztunk mi is, később a gyerekek is besegítettek – veszi át a szót az édesapa. – Kisebb célokat tűztünk ki magunk elé. Ha gyűlt egy kis pénzünk, betömtünk egy lyukat. Nem lazíthatunk most sem, hiszen Csaba fiam is munkanélküli lett, a feleségem is. Az unokákat viszont már nagyon várjuk, de a gyerekek egyelőre nem akarnak „kirepülni" a fészekből. Mi máshogy nem tudjuk őket segíteni, mint hogy a keresetüket magukra költhetik, illetve félretehetik. Nem kérjük, hogy szálljanak be a háztartási költségekbe. Ha szükség lesz rá, persze, a munkánkra is számíthatnak mindannyian.
Megváltozott a fiatalok szemlélete
Tubáékat arra is kértük, hasonlítsák össze a saját fiatalkori helyzetüket a mostani fiatalokéval. Ők úgy látják, a szemlélet teljesen megváltozott két évtized alatt.
– Mi lassan haladtunk, amikor összekerültünk, ahogyan pénzünk volt. Elkészült a ház, de a szoba sokáig betonos volt, és üres. Aztán apránként minden a helyére került – gondolkodott el Tuba László. – Most a fiatalok felvesznek 20–30 millió forint kölcsönt, hogy egy év alatt a teljesen készbe költözhessenek. Mi annak idején akkor dobtunk el egy nadrágot, ha már nem fért rá több folt. Ma már évente többet is vesznek a gyerekek. És most már a nagy család sem jellemző. Pedig a nagy család, nagy boldogság.
Öt gyerekkel ma sem könnyű egy család élete. A házaspár tavaly jutott el először üdülni: egy hétvégét Zalakaroson töltöttek, a gyerekek fizették be őket. Amikor ezek a sorok megjelennek, Tuba László és felesége Bükön pihen. Ez a második közös pihenésük, pedig idén lesznek 30 éve házasok.
Végezetül azt kérdeztük tőlük, ha újra kezdhetnék, mit csinálnának másként? Tuba László felel: „Mi boldogok és elégedettek vagyunk így, ahogy vagyunk. Talán egyvalamit mégis. Nagyobb házat épülnénk, hogy mindegyik gyereknek jusson külön szoba."
|
| Cikk látogatottság: 3514 |
|
| Nyomtatható verzió |
|
