A falu kezében van az alsó tagozat jöv?je |
|
Szerző: Turbók Attila (03.11. 16:02) |
|
A rábakecöliek kezében van iskolájuk további sorsa. Ha a szülők összefognak, az intézményt megmenthetik a következő évekre. Az önkormányzat a megmaradás mellett van. |
A rábakecöli iskola további sorsa azon múlik, hova íratják be a gyermekeiket. Tuba Erik polgármester szerint az intézmény további sorsáért most minden rábakecöli felelős. Teljes összefogással, az önkormányzat támogatásával akár évekig is működhet a helyi alsó tagozat.
A helyben maradás mellett érvelt a beledi Általános Művelődési Központ (ÁMK) térségi általános iskolájának igazgatóhelyettese is. Ágostonné Hajnali Csilla a Kisalföldnek megismételte, a gyermekeknek előnyösebb lenne egy alsó tagozat működtetése. – Szakmailag úgy ítélem meg, hogy a kecöli iskolában mind a tárgyi, mind a személyi feltételek adottak egy jó színvonalú alsó tagozat működtetéséhez – mondta. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy a kisebbeknek ne kelljen kilométereket utazniuk az iskoláig, valamint a helyi alsó tagozat mellett szól az is, hogy a kisebb csoportokban jobban lehet figyelni egy-egy gyermek fejlődésére is. – Az sem igaz, hogy az összevont osztályok nem hatékonyak, hiszen a szakmai kérdések mellett az is előnyös, hogy a kisebbek a nagyobbaktól is tanulhatnak, utóbbiak felelősségérzete pedig növekedhet kisebb osztálytársaik iránt – jelentette ki az ÁMK igazgatóhelyettese.
|
Az iskola alsó tagozatának megmaradása most a helyiek kezében van. | A rendszerváltás óta eltelt húsz évben a helyi önkormányzat évről évre biztosította az intézmény működéséhez szükséges költségvetési forrásokat. Ez az utóbbi években a büdzsé 17–18 százalékát vitte el, az idei, 88 millió forintos költségvetésből például 16 millió forintot szánnak az oktatás biztosítására, normatíván felül.
Az alapítványi iskolák környékbeli megjelenésével a helyi gyermekek egy részét más településekre hordják, hordták a szülők. Először – a helyi iskola mellett – Beledbe, Vágra, Mihályiba, majd ettől a tanévtől már – a vági alapítványi iskola megszűnésével – Szilba és Répcelakra is.
Ahogy a polgármester lapunknak megjegyezte, most a kecöliek kezében intézményük sorsa, végleges döntést e hónap végéig hoz a helyi önkormányzat.
|
Cikk látogatottság: 3873 |
|
Nyomtatható verzió |
|