Az elmúlt hét végén Luca-napi míves találkozót tartottak Rábakecölben, „Bábi néni kincsesházában". A tájháznak átalakított épületben az elmúlt években több, különböző ünnephez köthető rendezvényt is tartottak azzal a céllal, hogy felelevenítsék a környék és a távolabbi régiók kézművességét és a lehetőségekhez mérten ezeket a lassan elfeledett foglalkozásokat a helybélieknek megtanítsák.
– Így volt ez legutóbbi rendezvényünkön is, ahol a kosárfonás rejtelmeibe avattuk be az érdeklődőket egy szakember segítségével – mondta Kokas Éva, a Pajtaműhely Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az alapítványt a minap jegyezték be, de a munkát már néhány éve elkezdték a Dél-Rábaközben. Húsvétkor, adventkor szerveznek programokat, de idén nyáron is tartottak egyhetes tábort a népi kézművesség megismertetésére. A kuratóriumi elnök szerint örvendetesen sok az érdeklődő, a gyermekek a díszeket készítették a hét végén, az idősebbek a már megtanult kosárfonást folytatták.
– Következő programunkat – immár hagyomány szerint – húsvétra tervezzük – mondta Kokas Éva. Az elmúlt hét végén tradicionális bábjátékkal zárult „Bábi néni kincsesháza" Rábakecölben.
Forrás: http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/adventi_mives_talalkozo_rabakecolon_/1190731/
|