Közösségi térré alakítják az egykori iskolát Rábakecölön
Szerző: MTI (05.17. 14:12)

Rábakecöl, 2011. május 16., hétfő (MTI) – Közösségi térré alakítják az egykori iskola épületét uniós támogatással a Győr-Moson-Sopron megyei Rábakecöl községben.

Az átalakítás – amelyre 47,7 millió forintot nyertek el a vidékfejlesztési tárcától pályázat útján - már javában zajlik, az épületet az augusztusi falunapra szeretnék átadni – mondta Tuba Erik (független) polgármester hétfőn az MTI-nek.
    A fejlesztés összköltsége megközelíti a 70 millió forintot. A több mint 20 milliós önrészt hitelből fedezik.
    Az épületet akadálymentessé alakítják, tetőterét beépítik. Így háromszintessé válik a létesítmény, amely a helyi közösségeknek, csoportoknak, továbbá a családsegítő szolgálatnak és a jelenleg is ott működő családi napközinek ad helyet. A községi könyvtár és az e-Magyarország pont internetes szolgáltatásait is ott vehetik majd igénybe a dél-rábaközi község lakói. Emellett nagyobb befogadóképességű rendezvénytermet is berendeznek, mivel a népesebb közönséget vonzó programokat egy kultúrteremnek nevezett, 100 évesnél öregebb uradalmi épületben tartják.
     Az alig 800 lakosú községben 2010 szeptembere óta már nem működik az iskola, a gyerekek a szomszédos Beled oktatási intézményében tanulnak.


MTI 2011. május 16., hétfő 13:54