Díjazzák is a helyiek összefogását | ||
Szerző: Turbók Attila, Kisalföld (08.07. 19:03) | ||
Rábakecöl - A helyi önkormányzat nemcsak bátorítja, de el is ismeri a rábakecöli lakosok társadalmi munkáját. A minapi falunapon adták át az elismeréseket a település szépítésében részt vett szervezeteknek és magánszemélyeknek. | ||
– Még tavasszal hirdettük meg településünkön azt a pályázatot, melynek keretében Rábakecöl köztereinek és telkeinek szépítésére biztattuk a helybéli civil szervezeteket és magánszemélyeket – mondta el portálunknak Tuba Erik polgármester. Pályázni lehetett a közterek leglátványosabb szépítésére, melyet a helyi Napsugár nyugdíjasklub nyert el. A rábakecöli idősek a községháza udvarán hoztak létre egy sziklakertet és egy ez idáig kihasználatlan helyen virágos területet. Helyi magánszemélyek is szépíthették portáikat, ebben a kecöli testület végül Horváth Imre portáját találta elismerésre méltónak. – Úgy vélem, azzal, hogy a helyieket bevonjuk a község szépítésébe, építésébe, nemcsak lakhatóbbá tesszük Rábakecölt, de erősítjük a helyiek közösségi érzését, összefogását is. Ebben a munkában civil szervezetek munkájára is számítunk – tette hozzá a polgármester. Egy tavaly megkezdett akcióban díjazzák a társadalmi munkát végző civileket is, így az elmúlt évben az önkéntes tűzoltók, idén pedig a helyi sportegyesület kapott elismerő oklevelet a legutóbbi falunapon. Ugyancsak a közösség elismerését fejezte ki Tuba Erik két pedagógusnak is. Keszte Ferencné és Eckrich Béla aranydiplomás pedagógusok nagyon sok rábakecölit tanítottak.
A helyi önkormányzat legújabb kezdeményezése egy emlékérem alapítása. A ˝Rábakecöl községért˝ érmet tavaly Kertész Antal kapta négy évtizedes társadalmi munkája elismeréseképpen, idén pedig az egykori helyi képviselő, Bankó Gyula és Eckrich Béla érdemelte ki közösségi munkájával a település elismerését. Tuba Erik polgármester kijelentette, községért emlékérmet elég ritkán alapítanak kistelepülések, ám a helyi önkormányzat nemcsak szívesen veszi a lakosság társadalmi elkötelezettségét, de – lehetőségeihez mérten – megpróbálja azt a közösség előtt értékelni is. |