`Szül?k´ az iskola ellen?
Szerző: Turbók Attila (04.30. 18:11)

Rábakecöl - "Szülők" aláírással az Állami Számvevőszék vizsgálatát követeli néhány rábakecöli lakos a még működő helyi iskola ellen. A pénteki közmeghallgatás résztvevői egybehangzóan elítélték a levél íróit, a polgármester szerint szabályosan működtetik intézményüket.

A rábakecöli iskola – véleményük szerint – szabálytalan működtetése és alacsony szakmai színvonala miatt az Állami Számvevőszék vizsgálatát követeli egy levél, melyet név nélkül, "Szülők" aláírással juttattak el a számvevőszék megyei irodájához.

Tuba Erik, a dél-rábaközi kistelepülés polgármestere kijelentette, intézményük működtetése mindenben megfelel a vonatkozó törvényeknek, ellenben mélységesen elítéli a levél íróit, úgy véli, helybéliek ilyen módon még nem fordultak saját falujuk ellen.

Polgármesterük véleményét osztják azok a rábakecöliek, akik megjelentek az elmúlt péntek esti közmeghallgatáson.

A képviselő-testület megjelent tagjai szerint a levél arculcsapása minden
helyi szülőnek és rábakecöli lakosnak.

Lapunk már foglalkozott a rábakecöli iskola jövőjével a helyi polgármester akkor elmondta, amennyiben a kecöli szülők helyben íratják be csemetéiket, úgy az iskola működése évekre biztosított lenne. – Véleményem szerint az egykori alapítványi iskola szervezésével is az volt a szülők szándéka, hogy intézményünket helyben tartsuk – jelentette ki a polgármester. Ezért is tartja megdöbbentőnek a számvevőszékhez írt levelet, melyben nemcsak a – levélírók szerint – fennálló törvénytelenségeket kifogásolják, de az oktatás színvonalát is kritizálják. A névtelen feljelentők szerint az intézmény csak azért működik, hogy a helyi pedagógusoknak állásuk legyen.

Az iskola egykori és jelenlegi munkatársai a szülőktől évtizedek óta nem hallottak minőségi kifogásokról.
Az iskola egykori és jelenlegi munkatársai a szülőktől évtizedek óta nem hallottak minőségi kifogásokról.

– Hangsúlyozom, önkormányzatunk megtesz mindent azért, hogy a helyiek eredeti szándéka szerint helyben tartsa legalább az alsó tagozatot, hogy a kisebb gyermekeknek ne kelljen az ingázás nehézségeit megismerni – jelentette ki Tuba Erik. Ennek érdekében minden törvényes eszközt felhasználnak és biztosítják az intézmény szabályszerű és elvárható színvonalú működését. Utóbbiakat az elkerült felsősök eredményei és a kompetenciamérések is igazolják. Az intézmény jövőjéről kijelentette, szándékuk szerint fenntartják, ám a hasonló tartalmú levelek nem segítik a rábakecöli többség iskolamarasztaló szándékait.

A péntek esti közmeghallgatás résztvevői elítélték a névtelen levelet, az iskola egykori és jelenlegi munkatársai pedig szomorúan jegyezték meg, a rábakecöli szülőktől évtizedek óta nem hallottak minőségi kifogásokat. A közmeghallgatást követően többen megjegyezték, a levél íróinak kiderítésére nem kell sokat kutakodni, úgy vélik, helyi hatalmi harc és az egykori alapítványi iskola megmaradt támogatói állhatnak a levél hátterében.

A szóban forgó "szülői" levél

Sajtóban történt felelősség áthárítása miatt fordulunk a Tisztelt Hivatal Vezetőhöz (habár nem tudjuk jó helyre-e) abban az ügyben, hogy a rábakecöli iskola törvénytelen működésének mi vagyunk az okozói.

A Rábakecöli Általános Iskola drasztikus leépítésen ment át az elmúlt időben, az-az társult a Beledi AMK-val. A felső tagozatos gyermekek a Beledi Iskolába járnak, habár nem mind, az alsósok pedig a szélrózsa minden irányába kerestek lehetőséget a minél jobb tudás elsajátítására. (Répcelak, Vág, Mihályi, Szil, Beled)

Az ok, hogy az alsó tagozatosok tanítására a legfelkészületlenebb nevelők maradtak (sem a negyedikes német, sem az angol tanítására nincs képesítésük) mely rendkívüli hátrányt jelent a gyermeknek a későbbikben.

Ami viszont érthetetlen, hogy a törvényes működés kijátszása árán is működik az iskola alsó tagozata, nem a gyermekek színvonalas oktatásának feltételein változtattak, hanem a gyermeklétszámot manipulálták meg. Az alsó tagozatban 12 gyermek tanul (1-től 4-ig) két csoportban, ugye ez törvénytelen lenne, de papíron a beledi AMK-ból 2 gyermek a rábakecöli iskola névsorában (statisztikájában) szerepel, de a beledi iskolában tanul.

Így a törvények kijátszásával az állami hozzájáruláshoz is hozzájutnak, és a nevelők munkahelye is biztosított, mely az elődleges szempont.

Nem hisszük, hogy az ország olyan gazdag, hogy ezt kibírja, a felügyeleti szervek ezt elfogadják, mi pedig, mint ,,bűnös szülők" visszük gyermekeinket más községek iskoláiba, ahol elvárható színvonalú oktatást kapnak.

Ez a probléma már szeptembertől fennáll, csodálkozunk, hogy az AMK vezetője ehhez hozzájárult, és nem kereste a változtatás lehetőségét, a törvények betartását.

Tisztelettel kérjük a megbélyegzett szülők érdekében, hogy törvénytelen működést szíveskedjenek kivizsgálni.

Az iskola megfelelő színvonalú oktatása esetén szívesen járatnánk gyermekeinket a helyi iskolába!