Az iskolával nyertek, a beköltöz?kkel nem
Szerző: Turbók Attila (04.25. 16:40)

Rábakecöl - A képviselő-testület szigorú takarékossági intézkedései nyomán hitelfelvétel nélkül dolgozták le a községi kassza hiányát. Fejlesztéseikre idén mindössze tizenhárommillió jut.

A rábakecöli lakossági fórumon Tuba Erik polgármester úgy fogalmazott: tavaly az előírt kötelezően ellátandó feladatok fedezetének előteremtése volt a községháza legfontosabb tennivalója. A polgármester hozzátette: a gazdálkodási fegyelem és a takarékossági intézkedések bevezetésével a költségvetés több mint negyvenmilliós hiányát sikerült hitelfelvétel nélkül áthidalniuk.

A takarékossági intézkedések a falu gazdálkodásának minden elemét érintették. A közmeghallgatáson elhangzott, az intézményi struktúra kötelező átszervezésével az intézmény-fenntartói költségeket is lefaragták.

Az erre a célra fordított összeg harminchét százaléka az előző évinek.
A takarékossági intézkedések hatására például a telefon- és internetköltségeket is félmillió forinttal csökkentették, de a dologi kiadások összességében is hét százalékkal alatta maradtak az előző évinek. Megtakarítást eredményezett a körjegyzőségbe való belépés is.
– Sajnos a takarékosabb gazdálkodás ellenére sem „dőzsölhetünk" a fejlesztési pénzekben. 2007-ben egy utcát és a temető parkolóját újítottuk fel, valamint épületeink tetőszerkezetén és néhány útszakaszon karbantartásokat végeztünk – mondta a polgármester.

Új szemétgyűjtők: A település csinosításából az óvodások is kivették részüket. Fotó: Turbók Attila
Új szemétgyűjtők: A település csinosításából az óvodások is kivették részüket. Fotó: Turbók Attila


A helyi iskoláról szólva Tuba Erik hangsúlyozta, úgy tűnik, jó döntést hoztak tavaly, annak ellenére, hogy a település lakosságát erősen megosztotta a helyi oktatás jövőjének kérdése.

– Ha az iskola a tavalyi év legjobb döntése volt, akkor meg kell neveznem egy rosszat is, ez pedig a beköltöző család kiválasztása – jelentette ki Tuba Erik. Az idén szigorodtak a feltételek, ám a beköltözőknek magasabb támogatásokat adnak.

A közmeghallgatáson elhangzott, az önkormányzat új internetszolgáltatóval kötött megállapodást, amellyel a vezeték nélküli hozzáférést biztosítják a településen. Környezetvédelmi akciók és fejlesztések terén is előrelépés volt.

Az idei tervekről szólva a polgármester hangsúlyozta: nem mer ígérni konkrét eredményeket, csupán a pályázati lehetőségek még jobb kihasználását. Erre az évre mindössze tizenhárommillió forint áll rendelkezésre fejlesztési célokra, melynek egy része már le van kötve.
– Április elejétől a helyi kábeltelevízió üzemeltetésére új szolgáltatóval kötöttünk szerződést, aki kiépít egy csillagpontos hálózatot – tette hozzá a polgármester. Négy Vas megyei településsel közösen benyújtottak egy pályázatot buszöblök felújítására, valamint egy másikat rendezvény megvalósítására. A három kistérség által készített turisztikai pályázatnak része a Rába-parti csónakkikötő-pihenőház megépítése. Folyamatban van több kisebb pályázat készítése, májusban adják be az Erkel utca, valamint a temető (ravatalozó, urnafal, kerítés) felújítására kidolgozott dokumentációkat. Már kész tervekkel rendelkeznek járdák felújítására, a megvalósításhoz külső forrásokat várnak. Állítása szerint nincs sok esélyük, de a polgármester szeretne egészségügyi fejlesztésekre is egy EU-s pályázatot elkészíteni.

Kisalföld cikk