A kilencvenes évek elején egyenesen Hollandiából érkezett a
rábakecöli önkéntes tűzoltókhoz egy DAF típusú tűzoltóautó. Mint azt
Tuba Erik, Rábakecöl polgármestere elmondta, az 1969-es gyártású jármű a
Hollandiában élő, Rábakecölről elszármazott Kertész József kapcsolata
révén került az önkéntesekhez. – Jó néhány esetben szolgálatba
állítottuk – kezdte a visszaemlékezést Kovács Zoltán, a Rábakecöl Községi
Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltóparancsnoka.
A II. kerületi tűzoltóság C csoportja és a Szomjoltóság csapata a rábakecöliektől vásárolt tűzoltóautóval.
– Zömében mezőgazdasági tűzeseteknél vetettük be a járművet, de volt,
hogy melléképület égett vagy az egyik lábas pajtában lévő körbálák
kaptak lángra – emelt ki egy-egy tűzesetet Kovács Zoltán, a Rábakecöl Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltóparancsnoka. Több mint 20 évesen érkezett a jármű a
Rábaközbe, s közel 30 évig szolgált. Kovács Zoltán elmondta, főként az
alkatrész-utánpótlás nehézsége és a fogyasztása miatt cserélték egy
korszerűbbre. – Egy IFA típusú, terepes gépjárműfecskendőt vásároltunk a
Vasvári Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságtól. Külön öröm, hogy a
DAF-nak a továbbiakban is jó hasznát veszik. A matuzsálem új tulajdonosa
ugyanis Vay Gergely, a II. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
rajparancsnoka lett. Több hónapon át, mikor ideje engedte, Budapestről
járt Rábakecölbe, hogy működőképessé tegye a járművet. Utolsó rábakecöli
útján, búcsúzásképp a helyi ovisokat keresték fel vele.
– A DAF a nyolcadik tűzoltóautónk a flottában. Saját vállalkozás
keretében óvodákba, iskolákba, rendezvényekre járunk bemutatót tartani a
régi autókkal. Bábszínházas tűzoltós programokat, felvilágosító
oktatásokat szervezünk – beszélt a Szomjoltóság munkájáról annak
vezetője, Vay Gergely, aki hozzátette: – A barátnőmnek vásároltam a
névnapjára – mondta sejtelmesen, hisz, mint kiderült, az egyre bővülő
flotta miatt csak ezzel a magyarázattal sikerült kedvesét levennie a
lábáról. Megőrizve a múlt emlékét, fenn hagyták a Rábakecöli Tűzoltóság
feliratot, ez alá került a Szomjoltóság táblája. A korban második
legidősebb jármű – van még egy 1956-os gyártású tűzoltóautójuk – most
karácsonyi öltözéket kapott.
– A II. kerületi polgármester kérésére rendőri felvezetéssel mentünk
vele körbe a kerületben, útba ejtve a játszótereket. Nagy
meglepetésünkre egy-egy megállónál száz-kétszáz gyerek várt bennünket.
Kiállítottuk a járművet a tűzoltóság elé, sokan fotózzák, videózzák,
megcsodálják, és van, aki kifejezetten emiatt látogat el hozzánk –
mondta végül Vay Gergely.
Forrás: kisalfold.hu
|