Kézilabda mérkőzésen jártunk
2019. november 17-én az EFOP-1.3.7-17-2017-00297
azonosítószámú, „Rábakecöl Közössége” című projekt keretein belül utunk a győri
Audi Arénába vezetett, ahol a Győri Audi ETO KC- DHK
Banik Most női kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzést
tekintettük meg. 14 órakor indultunk a faluközpontból 50 fős nagy busszal.
Menetközben rövid ismertetőt hallhattunk a két csapat eddigi teljesítményéről.
Ezután a játékos kedvűekkel góltotót játszottunk, amelyben tippelhettünk a
meccs várható végeredményére. Hamarosan előkerültek a „védőitalok” is,
melyekkel tovább fokozódott az amúgy is jó hangulat.
Az Arénához érve csoportképet készítettünk. A mérkőzés
35-29-es hazai győzelemmel zárult. A találkozó lefújását követően ünneplés
következett, melynek mi is részesei lehettünk. Társaságunk fürgébb tagjai egy
pacsit, autógrammot vagy akár egy fotót is elcsenhettek a világ legjobb
játékosaitól. Boldogan ültünk fel buszunkra és vettük az irányt a csornai
Sárkány Étterem felé, ahol elfogyasztottuk a finom vacsorát. A meccs
végeredményének tudatában kiderült, hogy a góltotót Odoricsné Soós Krisztina
nyerte. Közösségünk az este folyamán tovább erősödött a minket ért pozitív
hatásoknak köszönhetően. Úgy érezzük, hogy Mindenki sok élménnyel gazdagodva
térhetett haza és ismét egy jól sikerült kirándulást tudhatunk magunk mögött.
Soósné
Vass Szilvia