Idén is elkészítettük
az adventi koszorút és megszerveztük a négy gyertyagyújtást. A hétvégék között
szerepelt mikulás délután, ahol a gyerekek és a kísérő felnőttek készíthettek
karácsonyi díszeket és találkozhattak a Mikulással. Ezt követően bemutattuk az
idei „újdonságot”, a Betlehemet. Majd december 17-én eljött a Falukarácsony
ideje, melyen szerepeltek az óvodások, iskolások, Napsugár Nyugdíjas Klub,
Templom Kórus és a Gyórói Citerások a Hagyományőrző Dalkörrel. A fellépőkkel
együtt közel kétszázan vettek részt az ünnepségen. Ezúton is szeretnénk
megköszönni mindenkinek, aki a négy hét alatt hozzájárult a programok
színvonalas megvalósításához.
A Betlehem készítésében
kiemelkedő szerepet vállalt Bankó Gyula, Gacs István, Pákai Gábor, valamint a
textil és varrásmunkákban a Napsugár Nyugdíjas Klub.
Köszönjük a süteményeket és
felajánlásokat (érkezési sorrendben): Tuba Gyuláné, Eckrich Béláné, Soós Gyuláné,
Vass Dezsőné, Gacs Istvánné, Nagyné Visi Magdolna, Horváth Tiborné, Soós
Istvánné, Kozári Béláné, Takács Gáborné, Novák Jenő, Soós Ákos, Pákai Jánosné, Tuba
Ernőné, Takács Imréné, Pandurné Horváth Gyöngyi, Vass Istvánné, Keresztes Józsefné,
Szabó Edina, Dan Imréné és Szabó Kálmánné.
Valamint a segítséget és forralt
bor készítést Tuba Gyulánénak és Takács Gábornénak, a gyerekeknek készített
ajándékot a Napsugár Nyugdíjas Klubnak, továbbá a közreműködést a Mikulásnak.
Gacs Eszter
IKSZT munkatárs
|