Családi délután
Szerző: Soósné Vass Szilvia (10.16. 01:42)

Családi délután


Augusztus utolsó vasárnapján családi délutánt tartottunk a Tündérkert játszótéren. Az időjárás kegyes volt hozzánk, így a hűvös, szeles idő ellenére a szabadtérre tervezett eseményt meg tudtuk tartani, alkalmat biztosítva arra, hogy a résztvevő gyermekek, szülők, nagyszülők együtt töltsenek néhány vidám és tartalmas órát. A közös főzés, készülődés jó hangulatban telt, mindehhez adott volt a szuper zenei összeállítás. A csillámtetoválás, arcfestés, slime készítés, légvárban ugrálás lehetőségével idén is sok gyermek élt. Lui bűvész és illuzionista Budapestről érkezett hozzánk, produkciója szórakoztató, ámulatba ejtő volt. Vacsorára pincepörköltet főztünk, aki szeretett volna, palacsintát és gofrit is kaphatott a délután folyamán valamint négy féle ital közül választhatott. Esti fellépő vendégünk Németh Fáni és zenekara volt, akik remek hangulatot teremtettek a jobbnál jobb retro dalok előadásával, megalapozva a közös tánc és éneklés élményét. A rendezvényen minden ingyenes volt, egy kis adománydobozt helyeztünk ki, melybe önkéntes alapon lehetett adakozni. Az ebben összegyűlt pénzt a Tündérkert további fejlesztésére illetve a jövőben ott tartandó programokra fogjuk fordítani. Örömmel töltött el bennünket, hogy szép számmal volt látogatója a rendezvénynek az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő ellenére. Szeretnénk megköszönni -név szerint nem említve, mert félő, hogy valakit kihagynánk a felsorolásból- Mindenkinek, aki bármilyen módon támogatta a rendezvény létrejöttét, sikeres lebonyolítását! Köszönjük azoknak, akik kilátogattak és jelenlétükkel megtisztelték a programot! Köszönjük az összefogást! Nélkületek nem valósulhatott volna meg!

 

Rábaköz Ifjúságáért Egyesület,

Rábakecöl Jövőjéért Alapítvány