Csodájára járnak a fényes rábakecöli DAF-nak |
Szerző: Kustor Réka - Kisalföld (12.24. 20:10) |
Rábakecölből származó tűzoltóautót öltöztetett karácsonyi fényekbe a II. kerületi tűzoltóság csapata, majd ezzel tettek egy kört, útba ejtve a környékbeli játszótereket. Nagy sikert arattak a járművel. |
A kilencvenes évek elején egyenesen Hollandiából érkezett a rábakecöli önkéntes tűzoltókhoz egy DAF típusú tűzoltóautó. Mint azt Tuba Erik, Rábakecöl polgármestere elmondta, az 1969-es gyártású jármű a Hollandiában élő, Rábakecölről elszármazott Kertész József kapcsolata révén került az önkéntesekhez. – Jó néhány esetben szolgálatba állítottuk – kezdte a visszaemlékezést Kovács Zoltán, a Rábakecöl Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltóparancsnoka.
A II. kerületi tűzoltóság C csoportja és a Szomjoltóság csapata a rábakecöliektől vásárolt tűzoltóautóval. – Zömében mezőgazdasági tűzeseteknél vetettük be a járművet, de volt, hogy melléképület égett vagy az egyik lábas pajtában lévő körbálák kaptak lángra – emelt ki egy-egy tűzesetet Kovács Zoltán, a Rábakecöl Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltóparancsnoka. Több mint 20 évesen érkezett a jármű a Rábaközbe, s közel 30 évig szolgált. Kovács Zoltán elmondta, főként az alkatrész-utánpótlás nehézsége és a fogyasztása miatt cserélték egy korszerűbbre. – Egy IFA típusú, terepes gépjárműfecskendőt vásároltunk a Vasvári Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságtól. Külön öröm, hogy a DAF-nak a továbbiakban is jó hasznát veszik. A matuzsálem új tulajdonosa ugyanis Vay Gergely, a II. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka lett. Több hónapon át, mikor ideje engedte, Budapestről járt Rábakecölbe, hogy működőképessé tegye a járművet. Utolsó rábakecöli útján, búcsúzásképp a helyi ovisokat keresték fel vele.
– A DAF a nyolcadik tűzoltóautónk a flottában. Saját vállalkozás keretében óvodákba, iskolákba, rendezvényekre járunk bemutatót tartani a régi autókkal. Bábszínházas tűzoltós programokat, felvilágosító oktatásokat szervezünk – beszélt a Szomjoltóság munkájáról annak vezetője, Vay Gergely, aki hozzátette: – A barátnőmnek vásároltam a névnapjára – mondta sejtelmesen, hisz, mint kiderült, az egyre bővülő flotta miatt csak ezzel a magyarázattal sikerült kedvesét levennie a lábáról. Megőrizve a múlt emlékét, fenn hagyták a Rábakecöli Tűzoltóság feliratot, ez alá került a Szomjoltóság táblája. A korban második legidősebb jármű – van még egy 1956-os gyártású tűzoltóautójuk – most karácsonyi öltözéket kapott. – A II. kerületi polgármester kérésére rendőri felvezetéssel mentünk vele körbe a kerületben, útba ejtve a játszótereket. Nagy meglepetésünkre egy-egy megállónál száz-kétszáz gyerek várt bennünket. Kiállítottuk a járművet a tűzoltóság elé, sokan fotózzák, videózzák, megcsodálják, és van, aki kifejezetten emiatt látogat el hozzánk – mondta végül Vay Gergely. Forrás: kisalfold.hu |