Közm?vel?dési Szakmai Nap Rábakecölben
Szerző: Tóthné Hajmási Izabella (06.14. 17:04)

A Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Irodája Rábakecöl Önkormányzatával és a rábakecöli Soós Imre Kulturális Központtal közösen Egymástól tanulva címmel tartotta meg közművelődési szakmai napját 2016. május 19-én a Győr-Moson-Sopron megyében dolgozó közművelődési kollégák és a Kulturális Közmunka Programban résztvevő partnerszervezetek számára.


A szakmai nap résztvevőit Tuba Erik Rábakecöl polgármestere köszöntette, aki bemutatta településük kulturális és természeti értékeit, a civil szervezeteiket és megköszönte, hogy Rábakecölön került megrendezésre az Intézet által szervezett közművelődési szakmai nap. Utalt a cím választásra – Egymástól tanulva – hangsúlyozva, hogy egy jó ötlet, egy jó gondolat sokszor elég ahhoz, hogy haza térve, otthon várat építsünk rá.

Szűcs Péter a Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Iroda irodavezetője tájékoztatást adott a IV. Kulturális Közfoglalkoztatási Programról és az aktuális pályázati lehetőségekről. Kovács Edit közösségfejlesztő a közösségi tervezésről tartotta meg előadását és a műhelymunkát. Hangsúlyozta, hogy közösségi megoldások esetén az emberek erőforrásként jelennek meg és nem célcsoportként, így egyszerre születik jó terv és támogató környezet. Ismertette a részvétel szintjeit a passzív részvételtől az interaktív, partnerségi részvételig, továbbá a beavatkozás szintjeit.

A délután során Fut a város címmel a Jánossomorjai Független Közéleti Társaság – Társaskör Egyesület tevékenységéről szólt Lacknerné Fördős Klára, az egyesület elnökhelyettese. A Soós Imre Kulturális Központ jó gyakorlatait Tuba Erik polgármester és Gacs Eszter intézményvezető ismertette. A X. Ars Sacra Fesztiválról Stefanits Tímea az Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Irodájának módszertani referense beszélt. Hermann Attila – Szanyi Miklós: Csak előre, édes fiam…! című könyvét, valamint Dr. Németh János István szerkesztésében megjelent  a Közösségépítő agorák Magyarországon című könyvet Tóthné Hajmási Izabella az Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Irodájának módszertani referense mutatta be.



Tóthné Hajmási Izabella