B?nmegel?zési hírlevél 2011. szeptember
Szerző: Kovács Sándor r. alezredes osztályvezet? (09.19. 11:03)

Az idősek továbbra is a bűnözők célkeresztjében!

Nem felhőtlen az öröm…

Gépkocsifeltörés

Besurranás – kisurranás és egy éber szomszéd

Boltból indult volna haza…

Az autó hűlt helye…

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2011. szeptemberi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa. A hírlevelet a megyénkben dolgozó bűnmegelőzési munkatársaink által megküldött - az adott hónapra vonatkozó tipikus bűncselekményekről szóló – tájékoztatók alapján készítjük el.  A leírt bűncselekmények egy bizonyos megyei településen történtek, de gyakorlatilag bárhol megtörténhettek volna.

Hírleveleinkben nem a „szenzáció számba menő” eseteket szeretnénk Önök elé tárni, különleges eseteket csemegeként tálalni. Célunk az, hogy a hétköznapi életben gyakran előforduló, illetve aktuálisan megtörtént bűncselekményekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire felhívjuk a figyelmet, hogy kevesebben váljanak ezáltal áldozattá!

 

1.

Az idősek továbbra is a bűnözők célkeresztjében!

 

Egy Csorna környéki településen május környékén csaltak ki egy 87 éves hölgytől az általunk már számtalanszor ismertetett „unokás módszerrel” 400.000 Ft-ot. A sértett a közelmúltban kérdezett rá unokájára, hogy mikor adja meg neki a kért összeget, hiszen azt ígérte, pár hét múlva visszafizeti. Ezt követően döbbentek rá hogy bűncselekmény áldozata lett.

 

Győrben egy lakótelepi társasházban lakó 77 éves hölgyhöz augusztusban azzal az ürüggyel jutottak be ismeretlen tettesek, hogy egy nyereményjáték során pénzt nyert, majd ezt követően figyelmét elterelve eltulajdonították a ruhásszekrényében tárolt 2.280.000 Ft-ját.

 

Egy mosonmagyaróvári szintén 77 éves hölgyet augusztus közepén kora délután magát az E-ON munkatársának kiadva egy bűnöző azzal a történettel hívta fel telefonon, hogy leolvassa a villanyóráját. Ezt követően személyesen is megjelent a családi házánál. A villanyóra leolvasása után azzal az ürüggyel, hogy 11.000 Ft visszajár a sértettnek, de csak 20.000 Ft van nála, elterelte a sértett figyelmét, időközben megérkezett a társa, hogy a „konnektorokat ellenőrizze”. Ez idő alatt a sértett által a konyha asztalon őrizetlenül hagyott pénztárcájából eltulajdonították 190.000 Ft készpénzét.

 

Egy Sopronban lakó 83 éves hölgyhöz azzal a történettel állt elő a trükkös tolvaj július végén , hogy fiát keresi, mert  10.000,-Ft-tal tartozik neki, amit ő fizessen ki. Az idős hölgy bement a szobába és a szekrényből kivette a dobozt, melyben a pénzét tartotta, közben ismét csengettek, megérkezett az ismeretlen személy társa is. Mondta nekik, hogy csak 20.000 Ft-os bankjegye van. Erre a személyek azt válaszolták, hogy majd a szomszédban felváltatják és elmentek. Miután az ismeretlen személyek elmentek akkor vette észre, hogy a konyhaasztalon hagyott doboza, melyben a pénzét tartotta eltűnt. A dobozban 80.000,-Ft-t volt.

 

Szintén Sopronban keresett fel egy bűnöző egy 76 éves hölgyet otthonában augusztus elején a késő délelőtti órában. Azt mondta a sértettnek, hogy nyugdíj-kiegészítést hozott a „Tanácstól”. A fiatalembert a nappaliba invitálta, ahol ő egy 10.000 Ft-os címletet kért a sértettől, hogy annak a számát fel szeretné írni. A hölgy a kérésnek eleget téve, az elkövető szeme láttára a nappaliban lévő fotel ülőpárnáját felhajtotta, majd az ott tartott pénzből egy 10.000 Ft-os címletet vett elő. Ekkor a sértett kiment a szobából mivel az ismeretlen kért tőle egy pohár vizet, eközben ezt kihasználva az elkövető  eltulajdonította a hölgy 1 millió forintját a fotel ülőpárnája alól, majd azonnal távozott a lakásból. Miután a hölgy visszajött a konyhából, tapasztalta, hogy a fotel párnája alól a férfi ellopta a pénzét. A lopással okozott kár kb.:1.000.000 Ft

 

2.

Nem felhőtlen az öröm…

 

Egy Csorna környéki településen tartottak falunapi rendezvényt a közelmúltban. A középkorú sértett a pár napja vásárolt mobiltelefonjával a nadrágzsebében önfeledten szórakozott. Valamikor késő éjszaka telefonálni szeretett volna, azonban a telefonját a zsebében nem találta. Annak lehetőségét kizárta hogy az kieshetett volna, mivel a zsebe túl mély ahhoz. A bűncselekménnyel okozott kár: 27.000 Ft.

 

Mint az említett ügy kapcsán is látható, a falunapi és egyéb  nagy tömeget vonzó rendezvények, koncertek stb. megfelelő alkalom lehet a kissé ittas, vagy egyéb okból védtelen, óvatlan állampolgárok számára, akik értéktárgyaik biztonságát háttérbe helyezik a szórakozás örömei mögött.

 

3.

Gépkocsifeltörés

 

Csorna környéki településre ment szórakozni egy fiatalember a barátaival a közelmúltban. A vidám estéről hazaindulva észlelték, hogy a leparkolt gépkocsijuk jobb oldali hátsó ablakát ismeretlen tettes betörte és a gépkocsiból eltulajdonított 1 db pénztárcát, benne 40.000 Ft készpénzzel és 1 db laptop táskát, melyben iratok voltak. A táska a jobb első ülés előtti lábtérben volt letéve – tehát látható helyen – a pénztárcát a kesztyűtartóban találta meg a kutakodó bűnöző. A lopással okozott kár: 40.000 Ft. A rongálási kár: 10.000 Ft.

 

Sopronban egy győri tulajdonos által leparkolt gépkocsit törtek fel a közelmúltban ismeretlen tettesek. Az elkövető a gépkocsi bal első ajtajának ablakát betörte és az utastérből a szélvédőre erősített GPS készüléket eltulajdonította. A bűncselekménnyel okozott kár: 32.000,- Ft, rongálással: 15.000,- Ft.

 

Az itt említett ügyek kapcsán ugyan úgy, mint az a havonta több alkalommal előforduló esetekben is, az elővigyázatlanság és felelőtlenség eredményezheti a járműben látható helyen hátrahagyott értéktárgyak eltulajdonítását. 

Felhívjuk  a lakosság figyelmét, hogy a járműben látható helyen hagyott értékek szinte minden esetben felfedezésre kerülnek illetéktelen, helyi, vagy utazó bűnöző által. Ilyen dolog elleni erőszakos esetekben a rongálási kár sem elenyésző, melyek túlnyomó többsége soha nem térül meg. 

 

4.

Besurranás – kisurranás és egy éber szomszéd

 

Kapuváron augusztus közepén kora délelőtt egy családi házba a nyitott ajtókon keresztül ment be az elkövető, majd a ház egyik helyiségéből arany illetve ezüst ékszereket tulajdonított el. A kár a beszerzett értéknyilatkozat alapján: 1.450 400 Ft. Egy éber szomszédnak köszönhetően rövid időn belül elfogásra került az elkövető és meglettek a hiányzó ékszerek is. Az elkövető kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. A sértett a kiérkező rendőröktől tudta meg, hogy besurranó tolvaj járt nála, elmondta hogy csak hetek múlva vette volna észre, hogy eltűntek az ékszerek, ha a rendőrök nem szólnak.

 

Fontos, hogy az ajtókat minden esetben zárják be, még ha csak egy percre is távoznak a lakásból, akár csak a kertbe, az udvarra, vagy a szomszédba. A ház kulcsát tartsák maguknál, ne hagyják a tolvaj által könnyen megtalálható helyen (pl. lábtörlő alatt, szegre felakasztva, virágládában, villanyóra szekrényben). Udvarukra, házukba ne engedjenek be idegen személyeket!

 

5.

Boltból indult volna haza…

 

Egy 83 éves osztrák-magyar állampolgár tett feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon. Augusztus közepén délután az egyik áruház  parkolójában, miközben a gépkocsijába bepakolta feleségével a vásárolt holmikat, a bevásárló kocsin elhelyezett táskáját  ismeretlen tettes eltulajdonította a benne lévő irataival, bankkártyájával és takarékbetétkönyvével együtt.

 

Nem egyedi jelenségről van szó. Vannak bűnözők akik a különféle bevásárlóközpontok, nagyáruházak parkolóinál keresik, várják gyanútlan és felelőtlen áldozataikat. Gyakran előfordul, hogy némelyek a bevásárlókocsin hagyják az üzletben vásárláskor és a parkolóban pakolás közben a táskájukat. Úgy gondolják az biztonságban van elvileg a közelükben. Ezt a hamis biztonságérzetet használják ki a bűnözők! Soha ne hagyják felügyelet nélkül a táskájukat a bevásárlókocsiban sem az üzletben, sem a parkolóban. Az sem jó megoldás, hogy pakolás közben a nem zárt gépkocsi jobb első ülésére helyezik. Tartsák magunknál!

 

6.

Az autó hűlt helye…

 

Sopronban hagyta egy ház előtt egy felelőtlen tulajdonos a gépkocsiját nyitott állapotban oly  módon, hogy az indítókulcsot is benne hagyta. Hanyagságát azzal magyarázta, hogy „csak néhány percre ugrott be az ismerőséhez”. Ezt a lehetőséget ragadta meg egy arra járó alkalmi tolvaj, aki csikorgó kerekekkel a magára hagyott gépjárművel elhajtott. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeképpen pár nap múlva a gépkocsi és az elkövető feltalálásra került, azonban a gépkocsi tolvaj nem volt gondos „gazdája” az autónak, azon számtalan sérülés keletkezett. A bűncselekménnyel okozott lopási kár: 1.400.000,- Ft.

 

Soha ne hagyja gépjárművét záratlanul, illetve ne hagyja benne még „fél percre” sem az indítókulcsát! Az alkalmi tolvajok észlelve a hanyagságot bármikor eltulajdoníthatják azt. 

 

 

Győr, 2011. szeptember 13.

 

Kovács Sándor r. alezredes

osztályvezető

Kapcsolódó anyagok:

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. augusztus

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. július

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. június

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. május

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. április

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. március

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. február

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. január

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. december

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. november

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. október

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. szeptember

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. augusztus

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. július

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. június

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. május