A lakosság is csinosítja Rábakecölt
Szerző: Turbók Attila - Kisalföld Napilap (02.04. 22:17)

A rábakecöli önkormányzat ebben az évben újra pályázatokat írt ki a település lakossága számára, falufejlesztésre, -szépítésre és járdaépítésre. Az önkormányzat saját erőből több mint hétszázezer forintot különített el erre a célra. Nyolc év után újra van alpolgármestere a községnek.

A rábakecöli önkormányzat ebben az évben is pályázati pénzeket juttat a helyieknek a település fejlesztésére és szépítésére. A helyi költségvetés több mint 700 ezer forintot biztosít öt kiemelt célra, ezek között a faluszépítés, a falufejlesztés, a járdaépítés, a településről készült film és fotópályázat szerepel. – Úgy vélem, a pályázatok kiírása lehetőséget biztosít a helyieknek arra, hogy saját elképzeléseiket valósítsák meg a rábakecöli fejlesztésekben, így a maguk elképzelései szerint alakítva a községet – mondta Tuba Erik polgármester.

A pályázatok közt a járdaépítésre félmillió forintot biztosít a községháza, hogy lakossági összefogással készüljön a község gyalogjárda-hálózata, melyhez a helyiek a munkaerőt, a községháza az alapanyagot biztosítja. A pályázatot április 22-ig lehet benyújtani.

Tuba Erik: Több mint hétszázezer forintot szánunk a közösségi falufejlesztésre.
Tuba Erik: Több mint hétszázezer forintot szánunk a közösségi falufejlesztésre.

A rábakecöli önkormányzat 200 ezer forintot költ falufejlesztésre, ezzel a helyiek aktívan bekapcsolódhatnak a közterületek szépítésébe. A beérkezett pályázatok közül a nyertes pályázó mint ötletgazda valósíthatja meg tervét. Nagy hagyományai vannak Rábakecölben a helyiek faluszépítő tevékenységének. Ennek egyik leglátványosabb példája a központban kiállított régi tűzoltószekér.

A település szépítésére ez év április 30-ig lehet beadni pályázatokat. A képviselő-testület a faluszépítő tevékenységet 15 ezer forinttal támogatja, az érdeklődők április végéig adhatják le terveiket.

A település csinosításának szép példája a kiállított tűzoltókocsi.
A település csinosításának szép példája a kiállított tűzoltókocsi.

Ugyancsak 15–15 ezer forintra lehet pályázni a Rábakecölt bemutató filmmel vagy fotóval is. A pályázatokat ez év november közepéig adhatják be a helyi amatőr film- vagy fotóművészek és még az idén el is bírálják ezeket. Ahogy a polgármester megjegyezte, a beadott pályázatokat a község honlapján meg lehet tekinteni, ugyanonnan a fenti pályázati anyagok is letölthetők.

Tuba Erik örömmel jegyezte meg, hogy – nyolc év szünet után – végre sikerült ebben a ciklusban alpolgármestert választania a képviselő-testületnek. A polgármesterrel együtt ötfős képviselő-testület egyhangúlag Pandur Ferencet választotta alpolgármesterré. Tuba Erik hozzátette, alpolgármesterét már az előző testület is jelölte, ám az akkori képviselők az előző ciklus négy éve alatt egy jelöltnek sem tudtak többséget biztosítani, míg az októberben felállt testület az alakuló ülésen megválasztotta az alpolgármestert.

Forrás: kisalfold.hu