B?nmegel?zési hírlevél 2010. december
Szerző: Kovács Sándor r. alezredes osztályvezet? (12.29. 18:42)

Az internetes vásárlás veszélyei. Újra felbukkant az un feltöltő kártyás mobiltelefonos csalás.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2010. decemberi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa. A hírlevelet a megyénkben dolgozó bűnmegelőzési munkatársaink által megküldött - az adott hónapra vonatkozó tipikus bűncselekményekről szóló – tájékoztatók alapján készítjük el.  A leírt bűncselekmények egy bizonyos megyei településen történtek, de gyakorlatilag bárhol megtörténhettek volna.

Hírleveleinkben nem a „szenzáció számba menő” eseteket szeretnénk Önök elé tárni, különleges eseteket csemegeként tálalni. Célunk az, hogy a hétköznapi életben gyakran előforduló, illetve aktuálisan megtörtént bűncselekményekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire felhívjuk a figyelmet, hogy kevesebben váljanak ezáltal áldozattá!

 

1. Az internetes vásárlás több veszélyt rejthet, mint az alábbi esetek mutatják:

 

Csalás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Soproni Rendőrkapitányságon mivel a sértett az interneten egy hirdetési oldalon megjelent hirdetés alapján rendelt egy 45. 000 Ft értékű Playstation játékot. A csomagot a …-i postahivatalban vette át. Hazaérve észlelte, nem a játék, hanem könyvek vannak a dobozban. A csalással okozott kár 45. 000 Ft.

 

Szintén a Soproni Rendőrkapitányságon indult eljárás csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult X.Y. ellen aki a Tesz Vesz internetes aukciós portálon LG Arena mobiltelefont eladásra kínált. A telefon értékét és a megbeszélt postaköltséget a sértett bankon keresztül átutalta. Az eladó sem a telefont, sem a pénzt nem juttatta vissza a sértettnek. A bűncselekménnyel okozott kár: 41.990 Ft.

 

Az alábbi esetben is csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy Sopron környéki településen lakó sértett feljelentése alapján. A sértett egy hirdetési oldalon egy makettautót hirdetett eladásra 40.000 Ft értékben. Egy vevővel megegyezett, aki cserébe egy notebookot ajánlott fel, amit a sértett elfogadott. Így a megbeszéltek szerint a makettautót postára adta, amit az elkövető át is vett, azonban a netbookot a mai napig nem küldte meg részére. A bűncselekménnyel okozott kár: 40.000 Ft.

 

Az internetes aukciós portálok népszerűek a vásárlók körében és sokan vásárolnak hirdetési oldalakon keresztül magánszemélyektől. Nagyon nehéz ellenőrizni az eladó megbízhatóságát, ezért minden esetben törekedjenek arra, hogy vagy személyesen vegyék át az eladótól az árut, vagy csak a termék kézhezvétele után fizessenek.

 

2. Hanyagság, hanyagság….

 

A sértett figyelmetlenségét, nemtörődömségét használta ki az az elkövető, aki hónapokon át rendszeresen fosztogatta a sértettet az alábbi módon: Sopron az egyik hivatalában az egyik iroda székén elhelyezett táskából különböző pénzösszegeket tulajdonított el 2010. októberétől kezdve összesen 130.000,- Ft. értékben.

 

Az a Sopron környékén lakó 19 éves fiatalember valószínűleg mobiltelefont kér karácsonyra, aki a közelmúltban Sopron egyik játszóterének padján felejtette a Nokia X6 típusú mobiltelefonját. Mikor eszébe jutott hogy ott hagyta a készüléket, azt egy kevésbé becsületes megtaláló már magával vitte. A bűncselekménnyel okozott kár: 80.000 Ft.

 

De nem csak a fenti könnyelmű fiatalembernek lesz szüksége új mobiltelefonra. Egy soproni konditerem öltözőjében a padon felejtette hátizsákját egy 23 éves fiatalember. Az elkövető a gazdátlan hátizsákból kivette mobiltelefont, pénztárcát a benne lévő iratokkal és készpénzzel. A bűncselekménnyel okozott kár: 40.000,- Ft.

 

De nem csak a fiatalemberek és iroda alkalmazottak voltak hanyagok a közelmúltban. Egy 53 éves hölgy pár hete Sopronban, miközben a tetőszerkezet ellenőrzésére kiérkező X.Y. cég munkatársait kísérte fel a tetőre, a kézitáskáját a panelháznak 4. emeletén a fal mellett hagyta. A táskát egy ismeretlen elkövető gond nélkül magához vette. A bűncselekménnyel okozott kár: 30.000,- Ft.

 

Egy győri iskola nyitott portahelyiségéből ismeretlen tettes a portaszolgálatot ellátó személy táskáját ellopta. Sem az iskola főbejárata, sem a porta ajtaja nem volt kulcsra zárva, azt nem szokták bezárni. 3 percre magára hagyta a portásfülkét, ez idő alatt az elkövető elvitte a táskáját a benne lévő gépkocsi kulccsal együtt. Amikor kiment az iskola elé, azzal volt kénytelen szembesülni, hogy autójával ismeretlen személy éppen kihajt a parkolóból. Azonnal értesítette a rendőrséget. A bevezetett gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a keresett járművet a járőrök feltartóztatták a benne ülő elkövetőt elfogták. Az eltulajdonított táskát, valamint annak tartalmát az iskola közelében egy füves területen szanaszét szórva megtalálták.

 

Táskáikat, értékeiket sohase hagyják őrizetlenül! Ahogyan azt  a fenti esetek is jól mutatják bárkivel bármikor megtörténhet, hogy a felelőtlenül őrizetlenül hagyott táskáját, vagy annak tartalmát - akár csak röpke percek alatt- ellopják.

 

3.

Úgy tűnik megunhatatlanul időről-időre felbukkan az un feltöltő kártyás mobiltelefonos csalás. A feljelentés adatai szerint az ismeretlen tettes magát a T-Mobile Zrt. vezetőjének kiadva azzal az indokkal hívta fel a sértettet, hogy sorsolás útján 700.000 Ft készpénzt nyert, melynek átvétele érdekében vásároljon mindösszesen 30.500 Ft értékben T-Mobile feltöltő-kártyát, és annak kódszámát közölje velük. A sértett eleget tett a kérésnek, azonban mivel a várt nyeremény nem érkezett meg a T-Mobile szolgáltatónál az elmondottak leellenőrizte, és ekkor jött rá arra, hogy az ismeretlen elkövető őt tévedésbe ejtette. A bűncselekménnyel okozott kár: 30.500 Ft.

 

A sértetek alkalmanként nagyon hiszékenyek, vagy a nem várt „nyeremény” torzítja el ítélőképességüket. Előfordult hogy előfizetéses mobiltelefonos ügyfelet győzött meg az elkövető arról, hogy ha vásárol feltöltő kártyát és a fenti módon jár el, akkor annak összegét jóvá írják az előfizetéséhez! Bár a sajtóban számtalanszor megjelent, de úgy tűnik nem lehet elégszer figyelmeztetni a lakosságot: A mobiltelefon szolgáltatók SOHA nem szerveznek, szerveztek a fentiek szerinti nyereményjátékot. Soha nem kérik a feltöltőkártya kódjának beolvasását. Aki ilyet kér Önöktől telefonon – magát a mobiltelefon szolgáltató munkatársának kiadva – az bűnöző és csalás útján akar ingyen feltöltési lehetőséghez jutni.

 

BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONY ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A GY-M-S MRFK BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLYA !

 

Győr, 2010. december 11.

Kovács Sándor r. alezredes

osztályvezető

Kapcsolódó anyagok:

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. november

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. október

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. szeptember

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. augusztus

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. július

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. június

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. május